Rendeződni látszik...?

Új munka után nézek épp, hiába imádom a főnököm é amit csinálok, igazán élvezem a ténykedést a konyhán, de ha nem jelent be a német állam felé, akkor magára vessen, mint a föld nélküli paraszt. Úgy fest boltot nyitunk apával, most hazamegyünk Magyarhonba egy hétre, ha visszajöttünk, teljes gőzzel belevetjük magunkat az üzlet előkészítése körüli teendőkbe.

***

Imádom, hogy amikor felébred reggel az ágyban az első gondolatai már nálam járnak, és hogy ennek bizonyítékát adja, azonnal fel is hív, így az első dolog, amit hallok, az ő hangja, máris jól indul a napom. (Rohadtul irigykedek épp, hogy Szicíliában sütteti a hasát...)

Jó reggelt!

Az egész nyamvadt életemet úgy próbáltam leélni, hogy mindig mindenkinek megfeleljek, ebből következően konfliktuskerülő is vagyok. A rosszabbik fajtától. Aki annyira próbálja kerülni a konfliktust a szeretteivel, hogy MINDIG belerohan. Mert (jelen esetet nézve) ha neki akarok megfelelni, akkor a szüleim lesznek mérgesek, hogy én úgy táncolok, ahogy ő fütyül ésatöbbi, ha a szüleimnek akarok megfelelni, akkor ő sértődik meg... és közben elfelejtem, hogy igazából egyetlen egy ember van, akinek meg kell felelnem, é ezt az utóbbi időben folyamatosan elbasztam. Az a valaki én vagyok, és ahelyett, hogy ülök, és sajnálom magam, hogy jaj de szerencsétlen vagyok, talpra kéne állni, magamat jól picsán rúgni, a tükörbe nézni (végre) és azt mondani, hogy "Ember, nem könnyű a szitu, de ki a fasz mászott bele? Te?! Nahát, miket nem mondasz. Akkor hozd ki belőle a legjobbat, mert kimászni nem akarsz belőle, mert élvezed, hogy szeretsz meg hogy szeretnek. És ez most per pillanat igen sokat megér neked, de ne a személyiségedet fizesd már érte!" plusz egy-két pofon, aztán mehetek tovább.
A világ nem fekete és fehér, nem lehet valamit elcseszni, még akkor sem, ha kudarcként él meg bizonyos dolgokat az ember. A világon nincs jó meg rossz, aspektusok vannak, nézőpontok, elbasztam? oké. de nézzük, milyen következményei lettek. És ha azok a következmények igen szarnak is tűnnek momentán, ez is "csak" egy változás. És a változás mindig hosszú távú folyamat. A végén pedig ott lesz valami eredmény, ami még mindig képlékeny. Emberek sírnak arról, hogy nem boldogok, hogy nincs értelme az életüknek stb., kérdem én, ki az isten élt helyettük? Ki állt véres késsel a hátuk mögött, hogy márpedig ezt kell csinálni? Senki? Hmm. Ha mégis, akkor meg ki volt az, aki nem állt a sarkára? Vannak nehéz sorsok, nem azt vitatom, de vannak emberek, akik a nehéz sorsból is ki tudják hozni a legjobbat. Mert ki lehet.
Mindenesetre csak azt mondom, hogy tele a faszom a siránkozó emberekkel, akik az elbaszott életükön nyavalyognak, meg azon, hogy nincs lehetőség. Emeld fel a picsád, és tegyél érte. Egyszerű. Na, közben azt is megvallom, hogy én is ezen emberek közé tartozom ám, csak ez egy bölcs reggel, és szándékozom magam picsán rúgni annak érdekében, hogy végre a kezembe vegyem az életem, és kezdjek vele valamit. És nem másnak akarok ezentúl bizonyítani, hanem magamnak. Ha nem megyek egyetemre, nem megyek. Kész. De vannak terveim. Nem tudom, anyagilag hogyan tudom megoldani majd, de ha meg akarom, meg fogom tudni.
Na elég a nagy szavakból, attól se lesz jobb semmi, cselekedni kék. Hát, majd meglátjuk az a rész hogy sikerül.
Amúgy feltűnt, hogy csak hajfestés után érzem mindig ezt a fene nagy önbizalmat. Mitől van ez? Nők, frizura meg változás?

Gyónás

Olyan jó volna mindent leírni, meggyónni, kiönteni magamból ide, de rengeteg embernek, akik úgy-ahogy ismernek, még csak fogalmuk sincs az egészről. Persze, mert az is lehet, hogy senkinek semmi köze a dologhoz. A fene tudja.
Meg aztán van bennem egy félelem, hogy leköpnek, hogy kinevetnek, hogy hátat fordítanak, pedig lehet, hogy csak én fújom fel ennyire a dolgot.

Annyi, hogy át kell állítanom a rilésönsip beállításaimat kamplikétid-re.

Ámen

Darabokban hever minden itt belül

Még szerencse, hogy nem arabokban, vagy valami ilyesmi.
Egy újabb seggberúgás, pofon, egy újabb döntés, félelem, mi lesz velem?
29 év... Ha szeretem, nem sok, vajon szeretem? Vajon ő szeret? És margarinon?
Jövő ősztől művészet. Elvégre az az életem, az volt, az is marad, mindegy mi lesz.
Titkok, félek, kiderül, fáj, hülyeség... Mállok, mint a vakolat, végül nem marad belőlem semmi. Semmi, ami én lennék. Ezért kell egy cél. Jövő áprilisra C1 németből, jövő szeptemberre beiratkozás művészetre. Nem enged el engem, én sem engedem. Vissza-visszatér körém, belém, átölel, elringat, a művészet az, ami egyben tart. Semmiben és senkiben nem lehetek biztos, csak magamban, de ha még magamban sem vagyok...? Az élet egy rakás szar, mostanában fordult meg a fejemben először komolyan az eltűnés gondolata, elköltöznék valami kis szigetre, ahol még a nyelvet sem beszélem, kecskéket és tyúkokat tenyésztenék. Lenne két kutyám is, csak a rend kedvéért, meg egy rakat macskám, hogy ne legyek egyedül.
Nem akarok többé... soha többé, soha többé...

Take another little piece of my heart baby

Rossz korba születtem.
Devil is írt egy ilyet, ő a jövőbe született volna, nem a múltba, mint sokan mások, én a múltba születtem volna, vagy legalábbis visszamennék egy Woodstock vagy egy Queen Live erejéig. Mint sokan mások.
Szóval, rossz korba születtem. Lecsúsztam Bob Marley-ről, Jimi Hendrixről, Janis Joplinról... és legnagyobb szívfájdalmam, hogy Freddie Mercury-ról is. Pedig nekem ő a #1, az abszolút hang, az az éneklés... maga az eksztázis. És nekem nem jutott más, mint hogy CD-ről hallgassam 10011101011010111000001011010110100000010101101011 minőségben. Szívem fájdalma.
Ha valaki elémtoppanna, hogy "Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, belelátok szíved bánatába, uccuneki válassz egy, azaz EGY darab koncertet, amit meghallgatnál élőben, és kapsz egy grátisz szürke galambot", akkor teketória nélkül Queen-t mondanék. Persze olyan 1992 előttit, nem olyan gyönge Freddie-mentes utánzatot, mint amit Brian May-ék próbálnak erőltetni. Jó, oké, nagy zenészek, de a Queen szíve-lelke mégis csak Freddie volt.
Így utólag belegondolva a Woodstockot azért nem mondanám, mert utána úgysem emlékeznék az egészből semmire. Kacsint-kacsint.

Én biztos leváltanám

A pápa eltörte a kezét. Vagy lábát, vagy valamelyik végtagját. Látszik, baromira odafigyelek. Na de! Katolikus gondolkodásmódba magam beleélni próbálván arra jutottam, hogy felháborító, hogy ezután nem váltják le az öreget. Elvégre ha szeplőtelen lenne, meg amolyan bűntelen egyházfőnek való pápafigura, akkor a Jóisten nem gáncsolta volna ki játékosan a lépcsőn, de minimum kicsit jobban vigyázott volna rá.
Szóval én leváltanám.

És még az IPM is megváltozott

Volt:
Plurktali. Jajjistenem, nem keveset röhögtünk, nem kicsit állt már görcsben az állkapcsom és sajgott a rekeszizmom, szeretem az ilyen napokat. Először láttam Gicát és Manit, még Devil is odaóvakodott miután konzultált pszichiáterével, ügyvédjével és nemtudomkijével, no meg Helga, és Balázs is tiszteletét tette (vagy ha már Plurktali, akkor Glitzy és Endyl). Amatőr origami szakkört nyitottunk és béna tekéseken röhögtünk, sőt, még üveg sem volt ott, ahol ültünk. A fiúk eladták a táskáinkat egy üveg vodkáért, amíg Glitzy meg én bagóztunk, Gica pedig asszisztált, és megbeszéltük az élet nagy dolgait. Aztán sajnos Gicának és Maninak hamar haza kellett oldalogniuk, mert a munka vár, mi pedig négyesben a fene-tudja-milyen-téren kötöttünk ki, és hittérítőket ráztunk le, majd röhögtünk ki. Aztán Devil is hazaszaladt, hogy családi kötelezettségeinek eleget tegyen, de természetesen lecsúszott a dologról, úgyhogy akár még maradhatott is volna, végül mi hárman a Gödör előtti füves részen sörözgettünk egyet, Balázst csajozási tanácsokkal láttuk el, aminek ő rettentő módon örült, sőt még tán annál is jobban, kiskutyát vakartam le a táskámról, és végül hazabuszoztunk Helgával.
Volt továbbá:
Utcazene. Zene, utca meg ivás. Koncertre idén vajmi kevésre jutottam el, de összességében véve nagyon jól éreztem magam, beszélgettem Laurával a Kekszről, meg ilyenek. Erről nem tudok sokat írni, mert ez amolyan minden nyáron felbukkanó program nálam, remélem jövőre is, meg azután is, hát majd meglátjuk.
És még:
Esküvő. Unokatestvérem mondta ki a boldogító igent, voltam kozorúslány, nulla szereppel, de legalább csinos voltam, vagy mi. A lagzi nyugodt volt, jó hangulatban telte, hősiesen táncoltam, holott nem tudok, és mindent egybevetve jó éreztük magunkat.
Végül pedig:
Hazajöttem. Mármint ide, mármint Bajorhonba. Ma 4-től meló. Már hiányzott kicsit, azt hiszem.
Szóval amikor hazaértem, arra jutottam, hogy egy év Németország után az otthoni fickók igen nagy hányada igen jól néz ki. Erre visszajöttem, és kapásból belebotlottam két igen helyes pasasba, no nem mintha egy diszkrét mosolyon kívü többet engedtem volna meg magamnak, no de érzem, hogy a nyár vége előtt még neadjisten valami kis románc is összejöhet. Jó lenne már, de nem halok bele abba sem, ha nem. No, majd lesz valahogy.
És még az IPM is megváltozott. Nekem nem tetszik annyira, kicsit bulvárosabb lett a tördelés meg a cikkek elhelyezése miatt, legalábbis nekem. De továbbra is szeretem, olvasom, ha hozzájutok, most a GEO-mat várom, amire idekinn fizettem elő, és olyasmi, mint az IPM. Szeptemberben jön az első. Hurrá.