Rossz korba születtem.
Devil is írt egy ilyet, ő a jövőbe született volna, nem a múltba, mint sokan mások, én a múltba születtem volna, vagy legalábbis visszamennék egy Woodstock vagy egy Queen Live erejéig. Mint sokan mások.
Szóval, rossz korba születtem. Lecsúsztam Bob Marley-ről, Jimi Hendrixről, Janis Joplinról... és legnagyobb szívfájdalmam, hogy Freddie Mercury-ról is. Pedig nekem ő a #1, az abszolút hang, az az éneklés... maga az eksztázis. És nekem nem jutott más, mint hogy CD-ről hallgassam 10011101011010111000001011010110100000010101101011 minőségben. Szívem fájdalma.
Ha valaki elémtoppanna, hogy "Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, belelátok szíved bánatába, uccuneki válassz egy, azaz EGY darab koncertet, amit meghallgatnál élőben, és kapsz egy grátisz szürke galambot", akkor teketória nélkül Queen-t mondanék. Persze olyan 1992 előttit, nem olyan gyönge Freddie-mentes utánzatot, mint amit Brian May-ék próbálnak erőltetni. Jó, oké, nagy zenészek, de a Queen szíve-lelke mégis csak Freddie volt.
Így utólag belegondolva a Woodstockot azért nem mondanám, mert utána úgysem emlékeznék az egészből semmire. Kacsint-kacsint.
2009. július 23., csütörtök
2009. július 21., kedd
Én biztos leváltanám
A pápa eltörte a kezét. Vagy lábát, vagy valamelyik végtagját. Látszik, baromira odafigyelek. Na de! Katolikus gondolkodásmódba magam beleélni próbálván arra jutottam, hogy felháborító, hogy ezután nem váltják le az öreget. Elvégre ha szeplőtelen lenne, meg amolyan bűntelen egyházfőnek való pápafigura, akkor a Jóisten nem gáncsolta volna ki játékosan a lépcsőn, de minimum kicsit jobban vigyázott volna rá.
Szóval én leváltanám.
Szóval én leváltanám.
És még az IPM is megváltozott
Volt:
Plurktali. Jajjistenem, nem keveset röhögtünk, nem kicsit állt már görcsben az állkapcsom és sajgott a rekeszizmom, szeretem az ilyen napokat. Először láttam Gicát és Manit, még Devil is odaóvakodott miután konzultált pszichiáterével, ügyvédjével és nemtudomkijével, no meg Helga, és Balázs is tiszteletét tette (vagy ha már Plurktali, akkor Glitzy és Endyl). Amatőr origami szakkört nyitottunk és béna tekéseken röhögtünk, sőt, még üveg sem volt ott, ahol ültünk. A fiúk eladták a táskáinkat egy üveg vodkáért, amíg Glitzy meg én bagóztunk, Gica pedig asszisztált, és megbeszéltük az élet nagy dolgait. Aztán sajnos Gicának és Maninak hamar haza kellett oldalogniuk, mert a munka vár, mi pedig négyesben a fene-tudja-milyen-téren kötöttünk ki, és hittérítőket ráztunk le, majd röhögtünk ki. Aztán Devil is hazaszaladt, hogy családi kötelezettségeinek eleget tegyen, de természetesen lecsúszott a dologról, úgyhogy akár még maradhatott is volna, végül mi hárman a Gödör előtti füves részen sörözgettünk egyet, Balázst csajozási tanácsokkal láttuk el, aminek ő rettentő módon örült, sőt még tán annál is jobban, kiskutyát vakartam le a táskámról, és végül hazabuszoztunk Helgával.
Volt továbbá:
Utcazene. Zene, utca meg ivás. Koncertre idén vajmi kevésre jutottam el, de összességében véve nagyon jól éreztem magam, beszélgettem Laurával a Kekszről, meg ilyenek. Erről nem tudok sokat írni, mert ez amolyan minden nyáron felbukkanó program nálam, remélem jövőre is, meg azután is, hát majd meglátjuk.
És még:
Esküvő. Unokatestvérem mondta ki a boldogító igent, voltam kozorúslány, nulla szereppel, de legalább csinos voltam, vagy mi. A lagzi nyugodt volt, jó hangulatban telte, hősiesen táncoltam, holott nem tudok, és mindent egybevetve jó éreztük magunkat.
Végül pedig:
Hazajöttem. Mármint ide, mármint Bajorhonba. Ma 4-től meló. Már hiányzott kicsit, azt hiszem.
Szóval amikor hazaértem, arra jutottam, hogy egy év Németország után az otthoni fickók igen nagy hányada igen jól néz ki. Erre visszajöttem, és kapásból belebotlottam két igen helyes pasasba, no nem mintha egy diszkrét mosolyon kívü többet engedtem volna meg magamnak, no de érzem, hogy a nyár vége előtt még neadjisten valami kis románc is összejöhet. Jó lenne már, de nem halok bele abba sem, ha nem. No, majd lesz valahogy.
És még az IPM is megváltozott. Nekem nem tetszik annyira, kicsit bulvárosabb lett a tördelés meg a cikkek elhelyezése miatt, legalábbis nekem. De továbbra is szeretem, olvasom, ha hozzájutok, most a GEO-mat várom, amire idekinn fizettem elő, és olyasmi, mint az IPM. Szeptemberben jön az első. Hurrá.
Plurktali. Jajjistenem, nem keveset röhögtünk, nem kicsit állt már görcsben az állkapcsom és sajgott a rekeszizmom, szeretem az ilyen napokat. Először láttam Gicát és Manit, még Devil is odaóvakodott miután konzultált pszichiáterével, ügyvédjével és nemtudomkijével, no meg Helga, és Balázs is tiszteletét tette (vagy ha már Plurktali, akkor Glitzy és Endyl). Amatőr origami szakkört nyitottunk és béna tekéseken röhögtünk, sőt, még üveg sem volt ott, ahol ültünk. A fiúk eladták a táskáinkat egy üveg vodkáért, amíg Glitzy meg én bagóztunk, Gica pedig asszisztált, és megbeszéltük az élet nagy dolgait. Aztán sajnos Gicának és Maninak hamar haza kellett oldalogniuk, mert a munka vár, mi pedig négyesben a fene-tudja-milyen-téren kötöttünk ki, és hittérítőket ráztunk le, majd röhögtünk ki. Aztán Devil is hazaszaladt, hogy családi kötelezettségeinek eleget tegyen, de természetesen lecsúszott a dologról, úgyhogy akár még maradhatott is volna, végül mi hárman a Gödör előtti füves részen sörözgettünk egyet, Balázst csajozási tanácsokkal láttuk el, aminek ő rettentő módon örült, sőt még tán annál is jobban, kiskutyát vakartam le a táskámról, és végül hazabuszoztunk Helgával.
Volt továbbá:
Utcazene. Zene, utca meg ivás. Koncertre idén vajmi kevésre jutottam el, de összességében véve nagyon jól éreztem magam, beszélgettem Laurával a Kekszről, meg ilyenek. Erről nem tudok sokat írni, mert ez amolyan minden nyáron felbukkanó program nálam, remélem jövőre is, meg azután is, hát majd meglátjuk.
És még:
Esküvő. Unokatestvérem mondta ki a boldogító igent, voltam kozorúslány, nulla szereppel, de legalább csinos voltam, vagy mi. A lagzi nyugodt volt, jó hangulatban telte, hősiesen táncoltam, holott nem tudok, és mindent egybevetve jó éreztük magunkat.
Végül pedig:
Hazajöttem. Mármint ide, mármint Bajorhonba. Ma 4-től meló. Már hiányzott kicsit, azt hiszem.
Szóval amikor hazaértem, arra jutottam, hogy egy év Németország után az otthoni fickók igen nagy hányada igen jól néz ki. Erre visszajöttem, és kapásból belebotlottam két igen helyes pasasba, no nem mintha egy diszkrét mosolyon kívü többet engedtem volna meg magamnak, no de érzem, hogy a nyár vége előtt még neadjisten valami kis románc is összejöhet. Jó lenne már, de nem halok bele abba sem, ha nem. No, majd lesz valahogy.
És még az IPM is megváltozott. Nekem nem tetszik annyira, kicsit bulvárosabb lett a tördelés meg a cikkek elhelyezése miatt, legalábbis nekem. De továbbra is szeretem, olvasom, ha hozzájutok, most a GEO-mat várom, amire idekinn fizettem elő, és olyasmi, mint az IPM. Szeptemberben jön az első. Hurrá.
2009. július 16., csütörtök
Egy női táska rejtelmei
A buszozás alapjában véve igen egyszerű művelet, főleg távolsági viszonylatokban. Legyen B a Buszmegálló, A AhonnAn elindulsz és mondjuk C az útiCél. A titok a kalkulálásban rejlik, ha el akarsz időre jutni B-be, akkor időben el kell indulnod A-ból. Ehhez néhány jó tanács: számold ki, mennyi idő, míg A-ból B-be eljutsz, azután pedig az órát sem árt figyelned, hogy a kapott időpontban elhagyd A-t (lehetőleg B irányába). Az utóbbi nekem nem igen jött össze, így, ha olvasási szempontból nézzük, 74 oldalnyira késtem le a buszom.
Milyen szerencse, hogy aznap vettem meg Hugh Laurie könyvét, amit elvből nem akartam megvenni, mert elég idióta marketingfogásnak vélem, hogy Dr House képe ott virít a borító nagy részét lefedve, így a sok House-buzi (mint amilyen én is vagyok) megveszi, és nem akartam, hogy rólam is ezt gondolják, de annyi jó kritikát olvastam a könyvről, hogy végül elveimet félresöpörve leemeltem a polcról, sőt még ki is fizettem, és még csak ott sem felejtettem aztán a boltban. Persze első borítóval a hasam felé hurcolászom a könyvet, ha éppen nincs nálam a Női Táska.
Ezzel el is érkeztünk mai bejegyzésem témájához, ami tegnap előtt előtt fogant meg bennem. A főszereplő egy kopott, összefirkált, szakadt, patkányok által megrágott hátizsák, két tartórekeszes, vagy hogyan mondják ezt. A rekesz hülye szó, most hogy így belegondolok, hiszen ránézésre sem rekeszekről van szó. Tehát a kisebbik tele van minden létező szeméttel, tépőzáras papírzsebkendők, félbetört golyóstollak, még egészben lévő, működőképes golyóstollak, golyóstoll rugók és betétek, mobiltelefon, öngyújtó, és egyéb hasznos holmik. Aki a félbetört golyóstollat és a műsoros zsebkendőt haszontalan cuccnak tartja sosem próbált még utcán, dugóhúzó nélkül bort nyitni. A pénztárcát és a cigit a fogkefém, fehérneműim és egy pulcsi (ami mostanában hasznosság kérdésében elbújhat a félbetört golyóstollam mögött) társaságában tartom a nagyobbik... rekeszben. Jó, legyen rekesz, jobb szót úgysem találok rá, ha sokáig keresgélek, akkor sem, én magam "fakknak" hívom, de az olyan alpári, főleg angol nyelvterületen. Nem mintha gyakran járnék ilyen helyen, de azért képzeljünk el egy szituációt, természetesen csak szigorúan elméleti síkon, vegyük helyszínül mondjuk a veszprémi Utcazene Fesztivált, ahol az utóbbi napokban (igazából eddig csak tegnap) tartózkodtam, mellettem, vagy legalábbis az érthető beszédhang terjedési sugarán belül néhány amerikai vagy brit (netán ír, kanadai vagy ausztrál) úriember tartózkodik, és azt mondom mérgesen: "A fene egye meg, megint mekkora rendetlenség van a nagy fakkban, nem találok semmit!" Ugye nem szorul további magyarázatra a szituáció? Tehát meglátásom szerint maradjunk a rekesz megnevezésnél. A lényeg, hogy úgy tartja a legenda, hogy a női táskában minden benne van, amire egy nőnek szüksége lehet, és hogy a bent uralkodó finoman nőies káoszon csak ő maga tud kiigazodni. Ezen megállapítások egyike sem feltétlenül igaz az én táskámra.
Elgondolkoztam rajta, hogy miért, de nem jutottam eredményre.
A C-t be sem vettem az egyenletbe.
Milyen szerencse, hogy aznap vettem meg Hugh Laurie könyvét, amit elvből nem akartam megvenni, mert elég idióta marketingfogásnak vélem, hogy Dr House képe ott virít a borító nagy részét lefedve, így a sok House-buzi (mint amilyen én is vagyok) megveszi, és nem akartam, hogy rólam is ezt gondolják, de annyi jó kritikát olvastam a könyvről, hogy végül elveimet félresöpörve leemeltem a polcról, sőt még ki is fizettem, és még csak ott sem felejtettem aztán a boltban. Persze első borítóval a hasam felé hurcolászom a könyvet, ha éppen nincs nálam a Női Táska.
Ezzel el is érkeztünk mai bejegyzésem témájához, ami tegnap előtt előtt fogant meg bennem. A főszereplő egy kopott, összefirkált, szakadt, patkányok által megrágott hátizsák, két tartórekeszes, vagy hogyan mondják ezt. A rekesz hülye szó, most hogy így belegondolok, hiszen ránézésre sem rekeszekről van szó. Tehát a kisebbik tele van minden létező szeméttel, tépőzáras papírzsebkendők, félbetört golyóstollak, még egészben lévő, működőképes golyóstollak, golyóstoll rugók és betétek, mobiltelefon, öngyújtó, és egyéb hasznos holmik. Aki a félbetört golyóstollat és a műsoros zsebkendőt haszontalan cuccnak tartja sosem próbált még utcán, dugóhúzó nélkül bort nyitni. A pénztárcát és a cigit a fogkefém, fehérneműim és egy pulcsi (ami mostanában hasznosság kérdésében elbújhat a félbetört golyóstollam mögött) társaságában tartom a nagyobbik... rekeszben. Jó, legyen rekesz, jobb szót úgysem találok rá, ha sokáig keresgélek, akkor sem, én magam "fakknak" hívom, de az olyan alpári, főleg angol nyelvterületen. Nem mintha gyakran járnék ilyen helyen, de azért képzeljünk el egy szituációt, természetesen csak szigorúan elméleti síkon, vegyük helyszínül mondjuk a veszprémi Utcazene Fesztivált, ahol az utóbbi napokban (igazából eddig csak tegnap) tartózkodtam, mellettem, vagy legalábbis az érthető beszédhang terjedési sugarán belül néhány amerikai vagy brit (netán ír, kanadai vagy ausztrál) úriember tartózkodik, és azt mondom mérgesen: "A fene egye meg, megint mekkora rendetlenség van a nagy fakkban, nem találok semmit!" Ugye nem szorul további magyarázatra a szituáció? Tehát meglátásom szerint maradjunk a rekesz megnevezésnél. A lényeg, hogy úgy tartja a legenda, hogy a női táskában minden benne van, amire egy nőnek szüksége lehet, és hogy a bent uralkodó finoman nőies káoszon csak ő maga tud kiigazodni. Ezen megállapítások egyike sem feltétlenül igaz az én táskámra.
Elgondolkoztam rajta, hogy miért, de nem jutottam eredményre.
A C-t be sem vettem az egyenletbe.
2009. július 10., péntek
Elfogytam
Na jó, nem egészen, de elég nagy feleslegtől sikerült megszabadulnom, és végre emberformám van, Gica kalóriaszámlálósdijának hála. 74 kg-ról indultam, most 67-68 kg között mozgok, közben pedig rengeteget sikerült dolgoznom, mint ahogy azt már megírtam, úgyhogy a zsír igen nagy része alakult át izommá, ami hál'Istennek meg is látszik, pölö a karomon. Na hát persze az egésznek a vége az lett, hogy fel kellett hívni a ruhaszalont, hogy tegyenek félre a koszorúslány-ruhából egy számmal kisebbet is nekem, ha nem akarnak túl sokat varrni, mire a 40-esből rám illőt faragnak. Biztos nem vagyok normális, de ennél sokkal kevesebb már nem akarok lenni, nem azért, mert meguntam a fogyókúrát, hanem mert az én széle csípőmhöz egy 60 kg már nem biztos, hogy egészségesen nézne ki. Köszönöm a figyelmet.
2009. július 9., csütörtök
Fáradtan - Altstadtfest után
Ímhol, igen, élek még. Dolgoztam, nem keveset, három nap alatt negyvenkét órát sikerült lehúzni, Altstadtfest volt. Igen. Tükörfordításban ez annyit tesz, hogy "Óvárosfesztivál". Pizzastandot csináltunk, a hangulat fergeteges volt, főleg vasárnap, amikor négyen leküldtünk egy üveg Ramazzottit. Hát igen, azt hiszem nem keveset nevettünk. Inkább vihogtunk, bocsánat. Szóval mókásan töltöttem a hétvégét, pizzákat gyúrtam, sütöttem, adtam el mosolyogva a magam szegényes némettudásával, de rettenetesen élveztem, hogy a konyha "magánya" után végre kontaktust létesíthettem az emberekkel.
Munkával kapcsolatban: papírügyeket intéztünk fenn főnökkel meg anyuval, és anyukám megemlítette a főnöknek, hogy én szeretnék szakácsnak tanulni. Na, gondoltam, több se kellett, drága Chef most hetekig ezzel fog csesztetni. Legnagyobb meglepetésemre azonban közölte, hogy ő már utánakérdezett, hogy csinálhat-e Ausbildungot, ami annyit jelent, hogy nála dolgozhat-e tanuló szakács. Itt leesett az állam, ezek szerint már ő is gondolkozott ezen? Komolyan mondom, ledöbbentem. Látszik, hogy nem akar kiengedni a kezei közül, ugyanis rohadt nagy mákja van azzal, hogy én ott vagyok. Nem akarom túlbecsülni a szerepem, de már két barátja is mondta neki, hogy ha én otthagyom, akkor bezárhatja az üzletet. Jó na, hízik a májam az ilyenektől (nem csak a Ramazzottitól).
Szóval, nincs más hátra, mint előre!
Munkával kapcsolatban: papírügyeket intéztünk fenn főnökkel meg anyuval, és anyukám megemlítette a főnöknek, hogy én szeretnék szakácsnak tanulni. Na, gondoltam, több se kellett, drága Chef most hetekig ezzel fog csesztetni. Legnagyobb meglepetésemre azonban közölte, hogy ő már utánakérdezett, hogy csinálhat-e Ausbildungot, ami annyit jelent, hogy nála dolgozhat-e tanuló szakács. Itt leesett az állam, ezek szerint már ő is gondolkozott ezen? Komolyan mondom, ledöbbentem. Látszik, hogy nem akar kiengedni a kezei közül, ugyanis rohadt nagy mákja van azzal, hogy én ott vagyok. Nem akarom túlbecsülni a szerepem, de már két barátja is mondta neki, hogy ha én otthagyom, akkor bezárhatja az üzletet. Jó na, hízik a májam az ilyenektől (nem csak a Ramazzottitól).
Szóval, nincs más hátra, mint előre!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
