Ímhol, igen, élek még. Dolgoztam, nem keveset, három nap alatt negyvenkét órát sikerült lehúzni, Altstadtfest volt. Igen. Tükörfordításban ez annyit tesz, hogy "Óvárosfesztivál". Pizzastandot csináltunk, a hangulat fergeteges volt, főleg vasárnap, amikor négyen leküldtünk egy üveg Ramazzottit. Hát igen, azt hiszem nem keveset nevettünk. Inkább vihogtunk, bocsánat. Szóval mókásan töltöttem a hétvégét, pizzákat gyúrtam, sütöttem, adtam el mosolyogva a magam szegényes némettudásával, de rettenetesen élveztem, hogy a konyha "magánya" után végre kontaktust létesíthettem az emberekkel.
Munkával kapcsolatban: papírügyeket intéztünk fenn főnökkel meg anyuval, és anyukám megemlítette a főnöknek, hogy én szeretnék szakácsnak tanulni. Na, gondoltam, több se kellett, drága Chef most hetekig ezzel fog csesztetni. Legnagyobb meglepetésemre azonban közölte, hogy ő már utánakérdezett, hogy csinálhat-e Ausbildungot, ami annyit jelent, hogy nála dolgozhat-e tanuló szakács. Itt leesett az állam, ezek szerint már ő is gondolkozott ezen? Komolyan mondom, ledöbbentem. Látszik, hogy nem akar kiengedni a kezei közül, ugyanis rohadt nagy mákja van azzal, hogy én ott vagyok. Nem akarom túlbecsülni a szerepem, de már két barátja is mondta neki, hogy ha én otthagyom, akkor bezárhatja az üzletet. Jó na, hízik a májam az ilyenektől (nem csak a Ramazzottitól).
Szóval, nincs más hátra, mint előre!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése